Bemutatkozás

Életút szemelvények - Önreflexiók

Szálak - szövés

jelenlét

Mozgás - kapcsolódás - tér

 test

varrás

határok

HÁTTÉR

1971-ben születtem Nyíregyházán. Előtte szüleim Pécsről költöztek át az ország északkeleti sarkába. Ezt a döntést meghozva alapítottak ketten családot, egy számukra teljesen ismeretlen városban rokonok, kapcsolatok, barátok és múlt nélkül. Minden Pécsett maradt. 

A nagyobb családi háttér megtartó közegének a hiányára felnőttkoromban ébredtem rá. 

A szélesebb rokonság egy mélyen fekvő érzelmi biztonságérzethez tud hozzájárulni. Tudati védőháló, ha jól funkcionál. Ezeket a szálakat - kezdve a közvetlen családunkkal - újra gondozásba vettem. Szövés közben a mai napig vakon teszem a dolgom, ezért néha a visszabontás is előfordul.

18 éves korom előtt az intézményes közegben, és otthon sem találtam a helyem. Nem látványosan, de egy intenzív belső világba menekültem. Kerestem a fogódzkodókat, a sorvezetést, amit végül a mozgáson keresztül találtam meg. 16 évesen, 1987-ben kezdtem el táncolni tanulni egy helyi együttesben, a Primaverában, amit Feketéné Kun Ildikó balettmester vezetett.

ELŐADÓMŰVÉSZET - A MEGTLÁLT IDENTITÁS - INDIA

A rendszerváltáskor 1989-ben a neves lengyel rendező, mim és koreográfus, Jerzy Leszczynski,  érkezett Nyíregyházára, hogy modern tánc csoportot indítson. Eredetileg Debrecenbe érkezett, még a kommunista era meghívására.  Lublin volt a testvérváros, ahol már 20 éve vezette társulatát, a Teatr Vizij i Ruchu-t. Debrecenben már felállt egy csoport, a Debreceni Mozgásszín, ehhez válogatott leendő tagokat Nyíregyházán.

Jerzy Leszczynski, Jurek, Jurecsku  lett/volt a művészeti "anyám és apám". Általa került helyére bennem, hogy ki és mi vagyok a világban, megszületett az emberi-alkotói identitásom. Feltétel nélkül hittem a vízióiban, a terveiben, életem legmeghatározóbb alakítója formálója volt. 

Az első műhelytől kezdve mozgászszínház volt amit Jurekkel csináltunk. Képekkel, mozgási minőségekkel dolgoztunk, improvizáltunk. Egy olyan kísérleti mozgás labort vezetett, ahol direkt hozzáféréssel belső folyamataink mozgásos kivetüléseit élhettük meg. 

Bekerültem a csoportba, a munkát Debrecenben folytattuk, megszületett a "Három szék avagy a Nők háza" c nagyszínpadi előadás. A bemutató az akkori Kölcsey Ferenc Művelődési Központban volt Debrecenben. 1989-ben, pont a rendszerváltás évében 22 Ft volt a vonatjegy Debrecenbe. Hetente kétszer-háromszor mentünk, volt, hogy autó stoppal jöttünk/jöttem haza. 

A szüleim folyamatosan dolgoztak, az volt a természetes, hogy a családból senki nem látja mit csinálok és hol. Ez is egyféle szabadság volt. Humán értékrendben, szellemi korlátok nélkül élvezhettem a gondolkodás és az alkotás szabadságát, amiért a mai napig nagyon hálás vagyok a szüleimnek. 

1990 nyarán hatan magyarok csatlakoztunk a Teatr Vizij i Ruchu-t- hoz Lublinban, ahol együtt dolgoztunk a lengyel mozgászszínészekkel a "Last four minutes" c. előadáson. A darab novemberben debütált a városi színházban Lublinban, decemberben pedig Lengyelországot képviseltük vele az Indiai Nemzetközi Táncfesztiválon. A fesztivál kiterjedt egész Indiára, számos színházban felléptünk, találkoztunk magyar táncosokkal is, pl egy Osztrák társulatban. Itthonról a Markó Iván vezette Győri Balett volt kint.

A  "nagyobb-tágabb világba" ekkor tekinthettem bele először. Az egy hónapig tartó turné során körbeutaztuk Indiát, megtapasztalva annak gyönyörűségét, végletességét, szegénységét és gazdagságát. Látva-szagolva-kóstólva attól fiatalon teljes kulturális sokkot kapva India hatása a maig napig elkísér, velem van.

TANULMÁNYOK - ELSŐ MUNKAHELY

Művészeti tanulmányaimat sokkal később Hollandiában Arnhemben az EDDC-ben valamint Amszterdamban a helyi művészeti főiskola MIM szakán végeztem. Pedagógusi képesítéseimet Budapesten szereztem. 

4 év Hollandia - 4 év önkeresés. Nem szakmát tanultam, hanem bekerültem egy művészeti labirintusba, ahol lehetőségem volt a saját vízióimat megvalósítani, kipróbálni, zsákutcákba jutni, társakkal járatlan utakon vándorolni. Megszerettem és elsajátítottam azt az absztrakt kifejezésmódot, ami a képzőművészetben Kandinszkij, vagy Jackson Pollock, zenében pl. John Cage. Kivételes tanáraim voltak: Éva Karczag, Steve Paxton, Angus Balbernie, Tony Thatcher, Mary Fulkerson, Lisa Kraus, Eszter Gál...és még sorolhatnám.

A radikális posztmodern táncművészet európai rögös útján, valamint attól elhatárolódva kísérletezve a mim - világ berkei után első hazai munkahelyem a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház volt. 

Örömmel vágtam bele, koreográfusi munkakörben szerződtem le a színházhoz. A diplomám frissen ropogott a zsebemben, nagyon tettrekész, és kíváncsi voltam mit hoz számomra a "kőszínház".

Korábban, a diákéveim alatt teljesen véletlenül, csak volt egy idekapcsolódó munkám. Felkért Hans Hollander Utrechtben, hogy készítsek koreográfiát a Dés-Geszti-Békés féle Dzsungel könyvére. A mai napig emlékszem a refrénre: - Wij zijn wolven! (Farkasok vagyunk!)  Szerettem, hogy teljes mértékben megbíztak bennem. Egy erre az előadásra szerveződött társulattal hollandul ment a darab, ami külön unikum volt!

Nyíregyházán a színházban munka közben tanultam a műfajt. Figyeltem a történet mesélést, a darabok tagolását, a kompozíciós-előadói helyzeteket, térhasználatot, a mozgás blokkok beosztásait, a zeneiség informatív és ritmikai szerepét, és  megpróbáltam megfelelni. Együtt dolgoztam többek között Simon Balázzsal, Tóth Miklóssal, Forgács Péterrel, Ivo Krobottal, Horváth Csabával.

Számomra külön csemege volt, hogy ebben a nyelvrendszerben hogyan tud a mozgás dinamikája, tempója, minősége a testközeli és nagymozgások alkalmazása teljeskörűen karaktereket, érzelmi állapotokat, történeteket mesélni, azokat átadni.

Közben mégis nagyon hiányzott az a szabad formanyelvi kísérletezés a műfaji határok között, ami igazából engem érdekelt, amit a sajátomnak tekintettem, és ahonnan érkeztem. Ennek pótlására, és szabad érdeklődésből az akkori férjem urammal mindketten csatlakoztunk a MAFSZ-hoz (Magyar Független Film és Video Szövetség) és a helyi filmklubban elvégeztük az alapfokú videó készítői tanfolyamot. Három kísérleti rövidfilm is születet ebből az időszakból, nyaranta pedig a Kontakt Budapest Fesztivál jelentette a teljes feltöltődést.

Visszatérve a színházi szálhoz, a közösség befogadott, a színészházban éltünk, ide született meg az első kislányunk. Gyermekeim édesapjával családi és alkotói állomásaink ekkor és még hosszú ideig együtt, párhuzamban haladtak.

Az első év alatt rádöbbentem, hogy egészen más platformon kellene lennem, máshol lenne helye a tudásomnak, kíváncsiságomnak, összművészeti ötleteimnek.

PEDAGÓGIA - PERFORMANSZ - KÖZÖS ALKOTÁS

A hely megtalált, és hamar a nyíregyházi Művészeti Szakgimnázium modern/kortárs tánc tagozat pedagógusává avanzsálódtam. Rögtön beiskoláztak, elkezdődtek a budapesti utazgatások, nagyon szerencsésnek éreztem magam, táncpedagógusi pályám "Paradicsomába" érkeztem. 

A mai napig emlékszem arra, milyen nyitottsággal és szeretettel fogadták a legbizarabb, határokat feszegető ötleteimet mind a néptáncos kollégák, és a növendékek. Az első év eleji ottalvós táborban emlékeim szerint nagy sikert aratott a fekete csipkeruhás-gázmaszkos tanári szólóm, mely után már semmilyen tánc etűdön nem csodálkoztak. A tanítványaimat végig ösztökéltem, hogy lássanak világot, menjenek Hollandiába tanulni. Így is lett, sikerült többeket "megfertőznöm".

2004- ben helyi művészekkel, művésztanárokkal létrehoztuk a Filter Performance Egyesületet, mely kísérletező, térspecifikus előadásaihoz alkalmanként beszerveztük a tanítványokat is. 

Még ugyanabban az évben megrendeztük a "NemArt Napok"-at! Becsomagolódott a Kossuth szobor, egy másik helyszínen rendhagyó kiállítás zajlott, begipszelt kiállított testrészek - test felületek között lejtettünk éjszakába menő kortárs tánc-divatbemutatót. A NemArt Napok egyetlen hivatalos anyagi szponzora egy helyi kis cég, a Duguláselhárítás Szervíz volt. Ekkor Nyíregyházán, általunk garantáltan megtörtént a kortárs művészeti duguláselhárítás. Sajnos több NemArt Napok -at már nem volt módunkban rendezni.

A rendhagyó Performanszokat a következő években 2006-tól  a Sziget-Fesztiválon folytattuk a Színház és Tánc Sátor előtt. Tejben úszás, épp megfestett elégő kép, becsomagolás-kicsomagolás, női performanszok, férfi átváltozások, németül a Dancing Qeen, bizarr báliruhákban ájulásos jelenetek a nézők között, és még sorolhatnám az akkori teljesen nyitott művészeti szabadság megvalósult ötletáramlásait.

Az önálló tervezések, megvalósítások,  egymás segítése-respektálása évekig egyben tartott minket, nagyrészt mindent magunk finanszíroztunk. Hálásan gondolok a fotós barátunkra, Jámbor Zsókára, aki végigkísérte kamerájával ezt a kivételes időszakot több ezer képet készítve rólunk.

BUDAPEST - CSALÁD - ARTUS - TAI-CHI

2009-től a megélhetés családostul Budapestre sodort minket. Nehéz volt az elköszönés a Táncművészeti tagozattól.

Színész növendékeknek mozgást tanítottam a KIMI-ben, ekkor már három gyermek anyukája voltam. 2011-től az Artus, Goda Gábor társulatában folytattuk projekt alapon a kreatív előadói munkánkat. Ahogy telt az idő, fokozatosan belesodródtam az anya/művész identitás, jelenlét problémába is.

Ebben az időszakban kezdtem el gyakorolni a Tai-Chi-t és a Chi-kung-ot, mesterem a mai napig Goda Gábor.

A Tai-Chi-tól a  biztonságos és állandó mentális, fizikai, valamint energetikai feltöltődést kapom.  Időtlen teret jelent számomra. Akármikor lépek be, csatlakozom ebbe térbe, ide nem kísér a magánélet, a munka, a fáradtság, a zaklatottság. Itt letisztult módon, letisztított csatornákon kapcsolódom önmagamhoz, a természethez, a folyamatokban jelen levéshez, a folyamataim megfigyeléséhez. 

A Tai-chi gondolkodásmód megérezteti velem hogyan érzékeljem a világ sodrásában a személyes tett helyét és idejét, valamint a kettő között lévő összhangot, az egybecsengést.

FORDULAT

2014 nyarán történt, hogy a Dózsa György úti lakásunkban egy késő délutáni órában leszakadt a plafon, pont  az előttünk lévő üveg asztalra. 

Este üzenetben írtam ki: Óvatosan gyere be, mert leszakadt a plafon!

Senki nem sérült meg, ám az események innen begyorsultak. Nem bonyolódnék bele a szimbolikájába, de onnan családunk elkezdett két irányba fejlődni, különválni. Elvesztettem a KIMI-nél a közalkalmazotti mozgástanári munkámat, és ekkortájt kezdődtek el a lábamban a neurológiai tüneteim is.  Lényegében az életem három fő területén kezdtek zátonyra futni a dolgaim. 

Az egyetlen biztos pont akkor a "SŐT" című előadás októberi bemutatója volt az Artus gyár - terében, melyet Végh Péter színésszel ketten vittünk színre, és egy nő-férfi kapcsolat csődjét dolgoztuk fel. A produkciót rendeztem, valamint mindennemű  szervezési feladatért felelős voltam. A maximumot kihoztam magamból (SŐT).

2015-ben kivarrtam ki magamból 24 db.  nagyméretű falvédőt, melyekből ősszel kiállítás születhetett az Artus Stúdióban. 

Eredetileg egy kortárs festményt szerettem volna a nappalink falára kitenni. Majd azt gondoltam, hátha a  felületek egymásra dolgozásával, kísérletezve a színekkel és egyszerű formákkal, festményhez hasonló hatású képet magam is el tudok készíteni. 

A kiállítás után egy-két darabot sikerült eladnom, de a piacon nem tudtam megjelenni, bár nyitottam egy online boltot az Etsy-n, ám vásárló még véletlenül sem tévedt be hozzám. A maradék falvédők végül barátoknál kötöttek ki, megvarrásuk fontos belső folyamat volt számomra. Utólag szerencsésnek érzem magam, hogy egy évig lényegében csak varrhattam. 

A szétszabás, a  foszlás, az elvarrás, a tisztázás nem csak a varrógép mellett foglalkoztatott, hanem az emberi kapcsolataimban is felfedeztem ezeket a motívumokat. 

ÚJRAKEZDÉS 

2016 volt az újrakezdés éve számomra. Új munka, lakásvásárlás, az otthonteremtés foglalkoztatott. Itt váltam teljesen felnőtt emberré. A lakás kiválasztása, annak felújítása és berendezése során a sors több segítő kezet és lehetőséget nyújtott, melyet akkor természetesnek vettem. 

Olyan munkát próbáltam találni, ahol a gyerekek számára délután már elérhető tudjak lenni, otthont tudjak teremteni. A fiókomban 20 évvel azelőttről ott pihent egy óvodapedagógus diploma, természetesen egy nap munkatapasztalat nélkül. Mérhetetlen szerencsémre a VII. kerületi, állami  DOB óvodába rögtön felvettek óvodapedagógusnak egy kedves nyugdíjas néni, Éva néni mellé. Grandiózus tanulni akarással, így "szüzen" lettem a Méhecske csoport óvónénije. 

Nos, hát igazi mélyvíz volt, időbe telt megfelelni és otthon érezni magam ebben a szerepkörben, hogy a gyerekek is elfogadjanak, bizalmukba engedjenek, és a szülők is teljes mértékben rámbízhassák a gyerekeiket. 

Hirtelen rengeteg családom lett, tele lettem szülőkkel, nagyszülőkkel, és reggelente vártam a bóbiskoló álmos ovis gyerekeimet.

A DOB-os kollégák rengeteget segítettek a szakma elsajátításában, különösen örültem, hogy mindez a DOB (Differenciált Óvodai Bánásmód), a Dr Hűvös Éva által kidolgozott program szerint ment. Az előadóművészeti hátterem, a bennem lévő "bohóc" karakter sokszor volt a segítségemre a csoportszobában. 

Az óvónő társaim a vezetőnővel, Patai Edit-el csoportosan eljöttek megnézni az Artusba az Ulysses nappaliját, melyben még abban az időben felléptem. Nagy respekt ezért, tényleges, valós volt a befogadásom.

Ám itt is eljött a mélypont. A testemen atópiás, viszkető ekcéma, nyakig begombolt ingben, gombás felülfertőződöttséggel végül a bőrgyógyász megállapította hogy tetves vagyok, amit az előtte lévő héten kaptam el a gyerekektől. Szép lassan mindhárom rendeződött. 

ÖNNEVELÉS

Pár év után világosodott meg számomra, hogy egyáltalán nem "szűz" a hátterem óvodapedagógusként. A "paneleket" követve is a saját emberi minőségemből, emberségemből dolgozom. A spontán szituációkban néha rajta kaptam magamon azokat a beidegződött büntetés alapú ösztönös reakcióimat, amiket természetesen magammal kapcsolatban is észrevétlenül működtettem. Ahogy a tudat külső szemmel megfigyel, és a lelki szál még tartja magát, akkor jelenik meg a szégyen érzete.  Lassan elindult a saját átnevelésem nem csak az óvodában, otthon is.

Az óvónői munka így tükröt tartott a saját, otthoni szerepkörömről anyaként, valamint felhozott rengeteg gyerekkori érzetet, hiányt, elveszettséget, amivel későbbiekben szakemberrel kellett foglalkoznom.

Az éves vizsgálatok során arra jutottak a Gerincgyógyászati Központban, hogy a lábamban lévő túlérzékelés és érzéketlenedés, az egyensúlyzavar mind a nyakamban lévő két porckorong sérvtől vannak. Bár alternatív irányokban is próbálkoztam, a műtét mellett döntöttem, és kaptam két platina lemezt. A műtét utáni években semmilyen javulás nem következett be, folytattam az óvónői munkámat.

A DOB oviban töltött három év után egy nemzetközi óvodában, az Apple Tree-ben helyezkedtem el, angol nyelven folytattam az óvónői munkát. Itt léptem meg életem következő nagy fejlődését. Naponta rengeteget kellett tanuljak hogy felkészült lehessek, a gyerekek nem mindegyike tudott angolul, meg kellet találjam más módokon a hozzájuk vezető utat.

Elvarázsoltak az angol dalok, a dallamviláguk, a bennük lévő fekete humor, a több száz éves dalokon átszűrődő angol kultúra. Ekkor kezdtem el a dalokhoz kisebb bábokat, tárgyakat varrni, ami elkezdte megalapozni az idegennyelvi, bábozásra épülő foglalkozásaimat a gyerekekkel.

ÚJ ÉLETHELYZET - ÚJ MEDREK

2022-ben, az utolsó aktív évemben a Habakukk idegennyelvű óvoda és bölcsődében dolgoztam angolos óvónéniként. Itt éreztem meg először, hogy a tüneteim kompenzálása már jóval több energiába telik. Tavasszal Primer Progresszív Sclerosis Multiplexet diagnosztizáltak nálam, ami új irányt, életvitelt, és leszázalékolást hozott az életembe. A nyolc év után érkezett diagnózis pontott tett arra ami zajlott bennem, végre megtudtam mi a bajom.

A betegségem mellett a gyerekekkel való kreatív, örömteli angol nyelvű művészeti foglalkozást az otthonomban kialakított Birdie - klubban egy ideig tudtam folytatni, működtetni, aminek a létrejöttéért a szülőknek, összes segítőmnek, barátaimnak mind nagyon hálás vagyok.

Az SM -hez való alkalmazkodás során megtanultam, hogy alkotói vénám folyamatos megújuláson megy keresztül, akár naponta új mederben halad, aminek megpróbálok a lehetőségeimhez képest rugalmasan teret adni. Ez néha kimerül csigák, egyszerű természeti jelenségek fényképezésében. 

2024-ben csatlakoztam az ArtMan Egyesülethez. Visszatértem a tánchoz, újra kapcsolódhatok másokhoz mozgásban egy egyenrangú térben azzal a jelenléttel, ami, és ahogy ott képes megszületni.

LEZÁRÁS

Az óvónői természetem még évekig működtette a természeti kincsek gyüjtögetését, otthoni felhalmozását. A szálakat most, 2026 nyarán varrtam el, egy kedves, nálam fiatalabb óvónő barátnőmnek odaajándékoztam az összes bábot, az általam készített eszközöket. Bezártam a Birdie Klubot.

REFLEXIÓK

Figyelemmel kísérem a világ sodrását, mire van igény, keresem azt az egyensúlyt, ami a kintet és a belső igényeimet össze tudja hangolni. Ehhez, sokszor néha fájdalmasan és radikálisan meg kell "szabjam" a határaimat, illetve el kell engedjek ábrándokat. Az SM ebben nagy segítség, mivel mindig "leránt"a mostba, a jelenbe.

Amikor a külső körülményeket és a belső tenni akarást össze tudom hangolni, és sikerül  egy ilyen "időpillanatot" megtapasztalni - például amikor nyolc óvodással a klubot tudtam működtetni - akkor azt éreztem, részese vagyok a világnak, hozzáteszek valamit, nem csak kapok, vagy szeparáltan önmagamért létezem. 

Az "önmagamért létezés" évtizedeken át történő kigyúrását fontos lépcsőfokként éltem meg ahhoz, hogy az igényem részben átalakulhasson a másokért való tenni akarásban, a "szolgálatban", hogy tudok másokon is segíteni. Jelenleg ezt a Skilly -nél gyakorolom, amely szervezetnél megváltozott munkaképességű, fogyatékos emberek érdekeit tudom képviselni.

Az óvodapedagógusi szakma választása mögött később fedeztem fel, hogy addig alkotóként önmagam kibontása érdekelt, a negyvenes éveimben pedig érdeklődésem teljesen kinyílt az emberek és a környezetem  felé. Ez az otthoni környezetemre is igaz lett, szeretek a szomszédokkal cseverészni, tenni, odafigyelni a házunkban lévő kertre, a közös értékekre.

Ehhez sokban hozzájárult a Feldenkrais módszer filozófiája, mely segített elindulnom a felnőtt, magához és környezetéhez kapcsolódni tudó autonóm emberré válás irányába. Hálás vagyok hogy még úton vagyok, változhatok, fejlődhetek. 

A szálakat mozgatom, a történet szövődik, épp itt.

2026.08.28.